Tisztelt Képviselő Úr!

Kérésére ezúton az alábbi igazoló jelentést kívánom Önnek benyújtani:

Beismerem, hogy szombaton rámerészkedtem a Balaton jegére. Igen, jól érti, vettem a bátorságot és korcsolyát húztam a lábamra. Igaza van a Képviselő Úrnak, magatartásom sérti a jó erkölcsöt és még azt sem tartom kizártnak, hogy ellentétben áll eskümmel. Dörgedelmére önvizsgálatot tartottam.

Belátom, a korcsolyázás egyrészről a letűnt időket idéző, dekadens megnyilvánulás, amely méltatlan bátor szívű népünk jövőépítő munkájához, ezért elfogadhatatlan, hogy az ország bármely vezetője így múlassa az időt. 

Másodsorban, a korcsolya éle megengedhetetlen nyomást gyakorol a jégre, a jég ennek nem tudván ellenállni, vízzé olvad, úgy is mondhatnánk, hogy a korcsolya megtöri a jég gerincét, amely az egyenes tartásra, a büszkeségre oly áhítozó világban, megengedhetetlen. Kérem szépen, most már értem, hogy a korcsolyázás a természet kínzása, pusztítása és környezeti szempontból súlyos veszélyeket rejt magában, és talán, még a fenntartható fejlődés egyébként gyönyörű perspektívájára is árnyékot vet. 

Harmadsorban, tisztelt Képviselő Úr, belátom, hogy a korcsolyázás után elfogyasztott forró tea oktalan energiapocsékolás. Ha nem korcsolyáztam volna, nem kellett volna forró teát innom. S ha nem iszom forró teát, akkor nem kellett volna a tea elkészítéséhez feleslegesen energiát felhasználni. Amikor gázválság van, amikor hegyek vajúdnak, hogy megoldják ezt a problémát, akkor forró teát készíteni nem egyszerűen pazarlás, az legfeljebb csak bocsánatos emberi botlás, hanem az kérem szépen visszaélés a nemzet bizalmával. Erre föl, nem hogy takarékoskodtam volna, hanem – belátom, de most már szégyellem magam – szinte dőzsöltem, mikor forró teát ittam, és pironkodva mondom el Önnek, tisztelt Képviselő Úr, élveztem, ahogy két marokra fogtam a műanyag poharat és a hidegtől zsibbadó kezeimbe lassan újból vér áramlott. Ez a fajta élvhajhász magatartásmód, amit tanúsítottam, csak azt mutatja, hogy nem vagyok tisztában azzal, hogy mit is jelent ma Magyarországon az energiaválság.

Tisztelt Képviselő Úr, határozott, őszinte, kemény hangú és mindenképpen indokolt kérdésére ezúton is válaszolva, szeretnék teljes és kimerítő vallomást tenni. Bűnömet azzal tetéztem, hogy nem egyszerűen csak korcsolyáztam, hanem életemben először fakutyáztam is. Vonzott, hogy megismerjem, milyen érzés fakutyázni, amelyet korábban csak fényképeken láttam, és némi olvasmányélmény is feldereng bennem. Bevallom, én korábban nem próbáltam. Szégyellve mondom, hogy nagy mókának tűnt a fakutyázás, és szemlesütve vallom be, hogy talán még élveztem is, bár most már ezt az örömöt utólag szégyellem.

Tudhatnám egyébként is, hogy a hazug fakutyát előbb utolérik, mint a sánta tehenet. Bár belátom, ez most, nem tudom, hogy hogyan jött ide, de semmiképpen nem szeretném Önt félrevezetni. Mentségemre mondom, hogy a korcsolyázás nem volt hosszabb talán 8-9 percnél, mert bevallom, nem tudok korcsolyázni. Megpróbáltam, hátha egyszer majd a gyerekeimmel el tudok menni, ők jól tudnak, én meg csak csetlettem és botlottam. Így aztán hamar levettem a lábamról az egyébként itt is, ott is csak kellemetlen fájdalmat okozó korcsolyacipőt, s fakutyázni se fakutyáztam többet, talán 15 percnél. 

Képviselő Úr, belátom, ez a 23 perc életemnek az egyik legnagyobb tévedése, és ez önmagában is mutathatja, hogy mire vagyok méltó és mire nem. Esdeklem bocsánatáért, bár azon sem csodálkoznék, ha Ön sziklaszilárd elkötelezettségét fenntartva azt mondaná: nincs bocsánat.