Mihancsik Zsófia erős, kemény írását olvastam egyik reggel. A Mozgó Világ júliusi számában közölt esszé élesen kritizálja a köztársasági elnököt. Mihancsik a szólásszabadság alkotmányos védelmének ügyében elfoglalt elnöki álláspontot, érveket, nyilatkozatokat elemzi, és azokat összességében elfogadhatatlanoknak minősíti. Remélem, nem egyszerűsítem le túlságosan a kritika lényegét, ha röviden így összegzem Mihancsik álláspontját.

Szerinte az elnök ellentmondásba keveredik önmagával, amikor arról beszél, hogy mit kell tennünk a szélsőséges nézetek, szövegek, magatartás visszaszorítása érdekében. Némely nyilatkozataiban visszautasítja a mainál szigorúbb jogi szabályozást és azt mondja, hogy nem jogi eszközökkel, hanem felelős, érzékeny társadalmi vitával, politikai küzdelemmel kell felvenni a harcot a szélsőségesekkel. Más alkalommal pedig éppen azt veti egyes politikai szereplők, politikusok és politikai pártok szemére az elnök, hogy eltúlozzák a szélsőséges veszélyt, mi több, a veszéllyel fenyegetve manipulálnak. Ezek alapján - vonhatjuk le a következtetést - kicsit úgy járunk, mint a szakállas, öreg vicc nyuszikája, aki akkor is bajba kerül, ha sapkát visel, meg akkor is, ha nem. Ha szigorú szabályt akarsz, akkor az baj. Helyette - mondja az elnök - inkább érvelj, vitatkozz. Ha viszont ez utóbbit teszed, akkor meg azt mondja, hogy eltúlzod a veszélyt. A történet végén(?) pedig megjelenik egy Európa szerte erős kritikával, helyenként felindulással figyelt, izmosodó, fasisztoid szélsőjobb.

Na, eddig Mihancsik kritikája, amellyel egyébként alapvetően egyetértek, de most ugorjunk egyet. A napokban fejeztem be Fareed Zakaria érdekes könyvét, ami a mostani gazdasági világválság utáni időszak új világrendjéről, és benne Amerika kívánatos szerepéről szól (Fareed Zakaria: A posztamerikai világ, Demos könyvek sorozat, Gondolat Kiadó 2009.) Zakaria a Newsweek International szerkesztője. Fiatal korában került ki Amerikába, végül, mint sok százezer indiai honfitársa új hazájában telepedett le és csinált szép karriert. Zakaria liberális ember, hisz a nyitott társadalomban, a piacban, a versenyben. Élvezetes világgazdaság-történeti elemzése a demokrácia, a szabályozott versengő piac melletti határozott, de intelligens érvelés. Szabályozott, hangsúlyozom, és a liberális, Amerikát csodáló Zakaria számára sem kétséges, hogy a piac szabályozásra és ellenőrzésre szorul. Azt mondhatjuk erre, hogy ez természetes, hiszen, a tulajdon és a verseny szabadsága nem korlátlan. Egyetértünk azzal - és ezt vallják a legliberálisabb gondolkodók is -, hogy nem lehet szabadon birtokolni bármit, korlátozni, tiltani, ellenőrizni kell például a fegyvertartást. Vagy nem engedhetjük meg, hogy a nagy vagyon által biztosított hatalommal bárki visszaéljen, ezért törvényt alkotunk a tisztességes piaci magatartás követelményéről. A példák folytathatók.

A vélemény-nyilvánítás és a tulajdon szabadsága alappillérei a demokráciának és a piacgazdaságnak. Óvni, védeni kell mindkettőt. De szabályozni, korlátozni is kell, ellenőrizni, hogy se az egyikkel, se a másikkal ne élhessenek vissza. Nem akarunk olyan világot, amely az „erősebb kutya..." elvére épül. Az „erősebb" jelzőt kicserélhetjük tetszés szerint: hangosabb, erőszakosabb, gátlástalanabb, gyűlölködőbb stb.

Az uszítás, a megfélemlítés az egyébként szabad vélemény-nyilvánítás veszélyes fegyverei. Úgy hatnak, mint a túszokra emelt fegyver, sakkban tartanak, korlátoznak, fenyegetnek. A túszejtőt leszerelni időnként elég a szép szó, de olyant még nem láttam, hogy utána a túszejtő szabadon elsétálhat. A tömeges, erőszakos fellépés, a vonulás, hangoskodás, a politikai erővel való visszaélés semmivel nem tisztességesebb, mint amikor egy nagyáruház sarokba szorítja kisvállalkozó beszállítót, vagy kiskereskedő versenytársait.

„A szó veszélyes fegyver", énekelte pár évtizede az Illés együttes, "és van aki fegyvertelen" - tették hozzá. A fegyvertelenek védelemre szorulnak. Ők vannak többen. Kezdetnek talán az is biztató lenne, ha az Egészséges Fejbőr helyett több Illés számot hallgatnánk:...