Kezdőlap 
Blogszemle « vissza az előző oldalra
2009-12-10 10:45
Betűméret csökkentése Betűméret növelése

A holnap Magyarországa

Igen, sok százezerrel, remélem millióval együtt, én is egy nyugatos Magyarországról álmodom.
Szoktunk arról beszélgetni, mérlegelni, hogy ki nyeri a választásokat, hogy ki alakíthat majd kormányt 2010 tavaszán. Az esélylatolgatás lehet izgalmas, de nem sokat tesz hozzá vagy vesz el a világból. Az már érdekesebb, ha arról beszélgetünk, hogy milyen legyen a holnap Magyarországa. Ha tömören kell fogalmazni, akkor azt mondanám, hogy azok útját kell követni, akiket az elmúlt, nagyjából kétszáz évben a nemzeti progresszió képviselőiként tartunk számon, akik arról ábrándoztak, jobb esetben azért küzdöttek, hogy Magyarországon nyugatos világot teremtsünk. Igen, sok százezerrel, remélem millióval együtt, én is egy nyugatos Magyarországról álmodom.
 
Korábban azt gondoltam, de legalábbis a mainál jobban hittem, hogy a nyugatos világ elsősorban szabályok, intézmények kérdése. Ma már kevésbé gondolom ezt. Az elmúlt években azt tanultam meg, hogy a nyugatosság az egyébként szükséges intézményi szabályozási kereteken túl, mindenekelőtt egyéni és közösségi kultúrát jelent.
 
Mire gondolok, amikor sajátos egyéni kultúrára, attitűdre utalok, mit tartok szükségesnek? Nagyon leegyszerűsítve, például arra, amiről Charlie énekel: „az légy, aki vagy”, merj nem szerepet játszani. De mondok egy másik példát is: Barátainkat figyelve állandóan elcsodálkozom, hogy milyen lehetetlen beszélgetéseket tudnak folytatni.
- Mondd drágám, hova mennél moziba?
- Ó, nekem mindegy, Te hova mennél?
- Ugyan, hiszen tudod, nekem az jó, ami neked!
-…
Nem folytatom.
 
De ez csak az egyik fele a dolgoknak, ha úgy tetszik, az egyénekről szóló fele. A másik fele a közösségi viszonyokról, közösségi kultúráról, attitűdről szól. A nyugatos polgári világ cselekvéspárti, pozitív életszemléletet képvisel, nem a múlton jajong, hanem megoldást keres és a jövőbe tekint. Ha úgy tetszik racionális, de nem pőrén anyagias, van hite, de ez a közéletben nem feltétlenül, sőt elsősorban nem istenhit, sokkal inkább szekularizált, pozitív haladástörekvés. Mondhatom negatívan is: a nyugatos polgári kultúra messze van a mi évszázados panaszkultúránktól, a nemzeti végveszély állandó ismételgetésétől, a nemzethalál bénító vizionálásától. Lefegyverző önsajnálat és múltba révedés helyett pozitív, cselekvő mentalitás teremt nagy nemzeteket.
 
Összességében talán azt mondhatnám, hogy önmagát adni tudó emberek és a világot értő, racionálisan dönteni képes közösség a siker titka. Vajon ilyen lesz-e Magyarország? Elég bátrak vagyunk-e ahhoz, hogy ne maníros álarcban jelenjünk meg mások előtt, hogy indulatainkon túl valóban érteni is kívánjuk, sőt, tudjuk a világot?
 
Ha merünk szabadok lenni, ha értjük, hogy a szabadság több mint a szolgaság megszűnése, ha felelősek és bátrak vagyunk nem csak külön-külön, de együtt, összekapaszkodva is, ha úgy tetszik szolidárisan: akkor ebből jó ország lesz.
Azt hiszitek, hogy csak a törvényeken múlik?
Nem.
A törvények múlnak rajtunk.
Értékelés
Eredmény:
Kedvenc + Nyomtatom MegosztomMegosztom
A funkció használatához lépj be vagy regisztrálj!

«« « 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 »»

Listázás:


Trebich
2010-01-15 19:58
#873487
Nagyon jó gondolatok.Ebből egy jó ország lesz, vasút nélküli ország lesz, ahol nem kell rettegnünk a vonatok alá ugró öngyilkosoktól.

borracho
2010-01-12 21:32
#871338
Miniszterelnök Úr,okos gondolatok,persze nem véletlenül regisztráltam az oldalon. Nekem ezeken túl van egy rettentő hiányérzetem az MSZP-vel kapcsolatban,hogy hosszú évek óta nem tudnak egy olyan kommunikátort találni,aki az ellenzék durva támadásait kezelni,megválaszolni tudná.Például mostanság,választások közeledtével az ellenzék romokban heverő országképével szembe kéne helyezni azt a rengeteg dolgot,amit véghezvittek,és sulykolni gyakran,mint azt ők teszik.Szerintem ezekről vajmi keveset hallani.Ez persze csak egy módszer, hogy ezenkívül a humor,vagy mi más lehet eszköz még,ehhez kéne egy koponya.
üdvözlettel

polivita
2010-01-01 11:51
#863441
Kedves Gyurcsány Ferenc !
Miért kell nekünk egy Nyugatias Magyarország ? Ezt nem értem (nyugat)
Nem kéne másokat majmolni,követni,hisz látjuk ott se jobb a helyzet,inkább
a múltból vett tapasztalatokat erősíteni ezáltal a hibákat mellőzni ...
http://polivita2010.lapunk.hu 

ksengak
2009-12-29 23:40
#862571
En nyugatos Magyarorszag helyett egy humanus orszag lakoja szeretnek lenni, ahol a penzkozpontu gondolkodast az ember kozpontu gondolkadas valtja fel es ezt nem lehet egtajhoz kotni.Salnos az  osregi laptopomon nincs ekezet.

kisangyal1
2009-12-22 18:18
#859808
Egyértelmű, hogy jövőnk rajtunk múlik.
A munkát magunkkal kell kezdeni, először önmagunkat kell megtalálnunk,
önmagunkkal kell egyensúlyt teremtenünk.
(Hamvas Béla és a tradicionista filozófiai iskola rengeteg tanulmánya vonatkozik e
témakörre, itt karácsonyi olvasmányként mindenkinek ajánlom
Hamvas Béla: Olbrich Joachim csodálatos utazása
ill. Kierkegaard Szicíliában műveit.
(http://hamvasbela.org/hu/media.html,
http://hamvasbela.org/szavak/kierkegaard.html)

A "nyugati", "nyugatos" Magyarország helyett viszont inkább egy szelíd, elégedett, virágzó magyar nemzetet,  Magyarországot szeretnénk létrehozni.
Nemzetünk történelmének szerves része ugyanúgy Árpád-vezér dicsőséges , Szent István , Szent László , Mátyás királyaink  virágzó, prosperáló időszakai, ahogy az azt követő  Habsburg, szovjet elnyomott, megszállott, depressziós időszakok.

Nagy költőnk Kölcsey szavai örökérvényűek:
"Hass, alkoss gyarapíts,
s a Haza fényre derül !"

eceszgeber
2009-12-21 13:06
#859287 | Válasz barragon #855686 hozzászólására:
Nem készíttetsz plakátot a barátaiddal O. fényképével ezzel a szöveggel: Mondd, te tényleg hiszel neki? - és nem ajánlod fel azt a kampánystáb vezetőinek?

eceszgeber
2009-12-21 13:04
#859285 | Válasz orsolya44 #855629 hozzászólására:
Én ugyan nem látom a biztos gólhelyzetet, de a saját kapu előtti passzolgatást én se értem. Várom, hogy január legelején Kovács és Botka új hangot üssön meg.

marcuska
2009-12-16 19:27
#856193 | Válasz meliszo #855938 hozzászólására:
Majdnem minden szavaddal egyetértek.

Tudom, sokat tanultál,hidd el én is. Igaz, nem 3o ezer a nyugdíjam, és ha rajtam múlna, biztoan a tiéd se annyi lenne.

Egy aprócska kérdésre azért válaszlnál?

Minden jövedelmedet, mindig bevallottad? Fizettél utána közterhet?

Mert én az utolsó fillérig adóztam.

Hidd ela ti sorsotok - művészeké - semmivel sem rosszabb, mint a mién. Csak mi nem művészek, hanem életművészek voltunk, hogy bármennyiből meg tudtunk élni.

Nehogy azt gondold, hogy valamelyik szavam is ellend íródna, de hidd el, jópár művészt ismerek, igazit is, meg olyant is, akit csak annak hívnak, és amikor mi még 3 ezer Ft-ot kerestünk, neki már nyugati ÚJ autója volt. És külföldre jártak szerepelni, valutáért, meg feketén, amikor mi nem engedhettünk meg magunknak még ey osztrák utat sem.

Mégegyszer kérlek, ne vedd magadra, mindenkinek jobban kellene élni, de most itt élünk, itt vagyyunk, és ennyi van.

meliszo
2009-12-16 10:09
#855938
Kedves Feri!

Én egyetértek Önnel amit,ír.Mi a művészvilágban régen erről álmodunk, nyugat.Magyarországon nincsenek megadva ezek a feltételek, nem nevezem meg az operaénekest akinek nincs pénze akárcsak nekem sírógörcsöt kapott, műsor után semmit nem kapott.Mindenhol szerettettel várnak, azt mondják de jó, hogy itt vagy.Minden problémát elfelejtek, kikapcsolsz.Senki nem tudja a sok ingyen műsort, amiért ingyen lépünk fel.Sajnos a számláimat nem tudom én sem kifizetni, kínlódunk.Én már nem fogom megérni, hogy az legyen mint nyugaton.Nem értem azt sem, hogy aki egész életében máshol dolgozott, nyugdísan miért akar énekelni.Tehetségtelen, hangja sincs tetszik neki, hogy tapsolnak.CD-DVD-ét is hajlandó készíteni, és árulni.Mi énekesek akik letettünk valamit a pályán, hol vagyunk?Nagyon sokat kellett ahhoz tanulni, kemény vizsgák voltak.Igaz sok van, akik semmit sem tanultak szerencséjük volt, vagy más uton jutottak előre.Leéltük az életünket, dolgoztunk és tanultunk.Nyugdíjba mentem júli.24-el 31.390 Ft-al.Ez Vicc!!!!!!!!Nálunk is volt több nemzetiség magyar édesanyám, édesapám részéról édesanyja spanyol származású volt, édesapám cigányzenészként ismerték, az egyetlen voltam énekes akkor.Bangó Margit szépen ment előre, minden nélkül.Azt sem értem, mióta lett énekes a lánya, mit végeztek?Komoly összegért lépnek fel.Amit csinál az jó, nem erről van szó, de nem értem.Az egyiknek tanulnia kell, a másiknak nem fontos, sosem volt igyzság.Ma is ez van az iskolákban, ha van pénzed nem baj ha nem is tudsz tanulni, majd megírják heleyetted a dolgozatot és meglesz a diplomád,Nagyon sokat ismerek.Sok értékes gyerek veszik el, mert mindenki született valamire, de az iskolákban nem veszik észre, csak a megrögzött témához ragaszkodnak, aminek az életben nem veszi hasznát, csak arra jó, hogy ne menjen előre.Ismerek sok tanárt akiket nem érdeklik a gyerekek, leadja az órát, csak az ő nyomora érdekli "pénz"megkérdeztem miért tanítasz..Nem értek máshoz!!!!!Én emberek között voltam -vagyok és nyitott szemmel élek a viágban.Becsületesen dolgoztam és most is azt próbálom a megélhetésem érdekében.Sajnos tisztességesen-becsületesen a múlban sem lehetett megélni, akárcsak most.Ez volt a baj, ilyennek születtem és nem szeretnék más lenni.Mikor jön el a jobb időszak, a biztonság?Tisztességes becsületes munkát, tisztességes fizetésért-nyugdíjért!!!!!!!!!Elég volt a sok igazságtalanságokból.Mindenre fényt kell deríteni!!!!!!!!Véget kell vetni a megkülönböztetéseknek, mindenkinek joga van az élethez, aki képes a haladásért tenni valamit.

barragon
2009-12-15 15:11
#855686 | Válasz peti85 #855621 hozzászólására:
Ugyan peti85!!! Talán nem hallottad, hogy Orbán "fel akarja szabadítani Magyarországot"!! Végre itt vannak a FELSZADÍTÓINK!!!!!(hányadszor is???)És ezt te nem értékeled??? Vagy még értelmezni sem tudod!???(Én bizosan NEM!!!)
«« « 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 »»

Blogger adatai


gyurcsany

Blogbejegyzések: 689 db
Blog hozzászólásai: 8 db
Leggyakoribb blog címkéi:
Még nem címkézett

RSS gyurcsany blogjainak RSS csatornája