Úgy viselkedünk, mint a birkák - mondjuk sokszor, nem egyszer persze keserűséggel vagy éppen korholással, arra utalva, hogy magatartásunkban, gondolkodásunkban egymást követjük, egy irányba megyünk, nem tudunk, vagy nem akarunk önálló utat követni. Mi tagadás, hajlamosak vagyunk arra, hogy igazodjunk a bennünket körülvevő csoport véleményéhez, viselkedéséhez. Ezt hívják konformizmusnak. Persze külön-külön hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy mi erősek és autonómok vagyunk, hogy ki tudunk tartani álláspontunk mellett, de sajnos az az igazság, hogy ez legfeljebb részben igaz.

A szociálpszichológia sok kísérletet végez annak érdekében, hogy megismerje, miként hat az egyéni gondolkodásra, ítéletalkotásra, cselekvésre a többi ember, a bennünket körülvevő csoport. Az egyik közismert klasszikus kísérletben Solomon Asch egyszerű dolgot kért a kísérleti alanyoktól. Mutatott nekik három nyilvánvalóan és egyértelműen különböző hosszúságú vonalat (A, B, C), és arra kérte őket, hogy mondják meg, melyik hossza egyezik meg leginkább egy negyedik vonal hosszúságával (X). Ez látszólag nem bonyolult feladat.  A valóságban, mint látjuk, a B a helyes válasz.

Na, de most jön a trükk. A kísérletvezető négyesével hívta be a kísérleti alanyokat, sorba állította őket, és egymás után kellett válaszolniuk arra a kérdésre, hogy a három vonal közül melyiknek a hossza egyezik meg leginkább a negyedik (X) hosszával. A sorba állított kísérleti alanyok közül az első három a kísérletvezető beépített emberei volt,  és előzetesen egyeztetett módon mindegyikük állította, hogy az A vonal hossza hasonlít leginkább X hosszára. Ez nyilvánvalóan, jól láthatóan téves válasz. Igen ám, de a kísérlet azt mutatta, hogy miután a beépített emberek hezitálás nélkül rossz válaszokat adtak, a kísérleti alanyok is elbizonytalanodtak. Bár az első percben határozottan azt akarták mondani, hogy a B a helyes válasz, lassan kételyeik lesznek. Lehet, hogy tévednek? Elképzelhető, hogy mind a három előttük szereplő kísérleti alany rosszul lát, és csak ők látnak helyesen?

Summa summarum, a kísérletben az tapasztalták, hogy végül minden harmadik ember hozzáigazította véleményét az előtte állók és megszólalók véleményéhez, alkalmazkodott a csoport álláspontjához. (Csak megjegyzem, hogy az elmúlt mintegy ötven évben rengeteg országban elvégezték a kísérletet, a magyar eredményekről Csepeli Györgynek van egy tanulmánya, és a konform módon viselkedők aránya - ha jól emlékszem - nagyjából 27-42 százalék között volt, az egyes országokban illetve társadalmi csoportokban.)

Hogy miért mondom el mindezt? Azért, mert a kísérlet nyilvánvaló bizonyítéka annak, hogy miként hat ránk a körülöttünk lévők véleménye. És ha ez igaz, akkor ez világos ösztönzés arra, miért nem szabad engedni, hogy embertelen eszmék, gondolatok, politikák terjedjenek és maradjanak válasz nélkül. Azért, mert ezek az eszmék és politikák fertőznek. Olyanok is a hatása alá kerülnek, akik korábban egyébként nem ezt, vagy nem így gondolták.

Hétvégére, szombatra erőszak elleni demonstrációt szervez a Demokratikus Charta és a Roma Polgárjogi Mozgalom. Jól teszik, helyesen teszik. Tudom, hogy ezek az összejövetelek mostanában nem mozgatnak meg százezreket. De érdemes elgondolkodni, hogy milyen országot szeretnénk. És ha olyat, amelyben több a megértés, a tisztelet, az emberség és kevesebb az erőszak, akkor megér egy órát megmutatni, hogy létezik a szívünkben, a lelkünkben egy másik, egy jobb, egy békésebb Magyarország.