Több hónapos halogatás után múlt héten végre hivatalossá vált, melyik egészségszervezési térséghez tartoznak majd az egyes települések. Nyolc, semmilyen eddigi közigazgatási határvonalhoz nem illeszkedő körzetet hoz ugyanis létre az Orbán-kormány, májustól pedig az adott körzet lakosai csak e határokon belül választhatják meg "szabadon" orvosukat. A területi egységeknek lesz egy-egy központja, azaz egy csúcskórháza, de megmaradnak az országos intézmények és a megyei kórházak is, vélhetően egy-egy szakterületre specializálódott fekvőbeteg-ellátó intézményként.
Körzetekbe kényszerített betegek
| via Népszava Online |
| 2012. január 10. 10:26 | 0 hozzászólás |
Hosszas késedelem után végre kiderült, milyen földrajzi határokon belül választhatják majd meg szabadon orvosukat a betegek. Nyilvánossá vált ugyanis az egészségügyi államtitkárság által kialakított nyolc egészségügyi térség.
Mint ismert, tavaly nyáron jelent meg a Semmelweis Tervről szóló kormányhatározat, amely a - mintegy 1-1,5 millió lakost ellátó - térségi egységek létrehozásáról döntött. Akkor még mindössze csak annyit erősített meg a szaktárca, hogy az egészségügyi ellátórendszert várhatóan nyolc körzetre bontják, de a részleteket csak novemberre ígérték. Noha a lakosságot tájékoztató térképet máig nem hozta nyilvánosságra az egészségügyért felelős államtitkárság, a Népszava által június 1-én - a kormánydöntést követő napon - közölt változat lényegében nem módosult.
A késlekedés azonban egyértelmű, hiszen az államtitkárság tervei szerint idén május elseje után már teljes gőzzel üzemel az új ellátórendszer, amelyben "mindenki számára egyértelmű lesz a betegút- és a térségi beosztás"; az ezekhez a szükséges megállapodásokat pedig április végéig alá is írják. Nem tudni, hogy mikor tájékoztatják minderről - ha egyáltalán szándékukban áll - a lakosságot, de a tervek szerint minden betegnek lesz egy elsődleges ellátási intézménye, a körzetében ugyanakkor bármely kórházhoz, rendelőhöz vagy orvoshoz fordulhat. Gond akkor van, ha a renitens páciens egy másik körzetbe jár (vagy járt eddig), hiszen akkor fizetnie kell. A Szócska Miklós egészségügyi államtitkár nevével fémjelzett Semmelweis Terv azért "javasolta" a szabad orvosválasztás megszüntetését, hogy a betegellátási költségeket és egyéb terheket arányosíthassák
